Linux szerverünkből a netatalk démon segítségével varázsolhatunk afp kiszolgálót, a Bonjour funckióját pedig az Avahi látja el.

Sajnos a netatalk előre fordított verziója nem alkalmas számunkra (ssl támogatás nélküli), de könnyen és egyszerűen fordul a forrás is. Mac OSX Lion DP4 esetében feltétlenül a 2.2-es verzióra lesz szükségünk, ami jelenleg beta4 fázisban van, mert a lion-os backupnak szüksége van egy Server Reply Cache nevű szolgáltatásra, amit a korábbi netatalk verziók nem tartalmaznak.

Természetesen a csomagfordítás első és legfontosabb eleme a build-essential csomag megléte, ha még nem rendelkezünk vele:

apt-get install build-essential

A netatalk fájdalommentes lefordításához szerezzünk be minden függőséget:

sudo apt-get build-dep netatalk

majd magát a netatalk csomagot: (az apt-get source netatalk semmit nem ér, borzalmasan elavult) http://netatalk.sourceforge.net/, meg lehet próbálni stabillal, nekem csak a 2.2 Beta-val ment rendesen.

Tömörítsük ki valami kulturált helyre, majd fordítsunk belőle csomagot:

./configure --enable-afp3 --enable-timelord --enable-cups --enable-a2boot --enable-debian --with-ssl-dir=/usr/lib/ssl --with-cnid-cbd-backend --with-cnid-dbd-backend

make && make install

(természetesen ha csak erre a célra szeretnéd az afp szervert használni, a –enable-timelord –enable-cups –enable-a2boot simán elhagyható)

Ezen a ponton érdemes a netatalkot “hold” állapotba rakni, hogy az APT vagy az Aptitude nehogy galibát csináljon és felrakja a disztribúcióhoz mellékelt csomagot.

echo "netatalk hold" | sudo dpkg --set-selections

A netatalk beállítása:

a /etc/default/netatalk fájlban állítsuk be, hogy mely szolgáltatásokat nyújtsa a szoftver:

ATALKD_RUN=no
PAPD_RUN=no
CNID_METAD_RUN=yes
AFPD_RUN=yes
TIMELORD_RUN=no
A2BOOT_RUN=no

A feladat szempontjából nagyon jelentős a CNID_METAD_RUN=yes bejegyzés. A CNID daemon fontos metaadatokat tárol.

a kézzel fordított netatalk konfigurációs állományai a /usr/local/etc/netatalk mappa alatt lesznek.

az afpd.conf végére szúrjuk be az alábbiakat:

- -transall -uamlist uams_randnum.so,uams_dhx.so,uams_dhx2.so -nosavepassword -advertise_ssh

a -nosavepassword ízlés szerint egy kis biztonsági résért + kényelemért cserébe beváltható egy -savepassword -ra, a -advertise_ssh pedig elhagyható ha nincs 10.5-nél öregebb OSX-ünk. A uams_dhx2.so nagyon fontos, enélkül a Lion nem nagyon fog csatlakozni a szerverhez.

Következő lépés a megosztások beállítása, ehhez a /usr/local/etc/netatalk/AppleVolumes.default fájlban kell turkálnunk. A fájl eleje szintén komment, ki lehet belőle igény szerint okosodni.

Lesz a végén egy ilyen sor:

~

nagyjából egyértelmű, mindenkinek kiajánlja a saját mappáját. Ha nem akarunk ilyent akkor simán kommentezzük ki a sort.

a Time machine megosztáshoz az alábbi sort használom:

/TIME_MACHINE/		"TimeMachine" cnidscheme:dbd options:usedots,upriv,tm,noadouble dperm:0755 fperm:0755 ea:sys|ad

Az első szó a megosztott mappa elérési útja. Nyilván, mivel a Time machine szereti felzabálni az összes helyet, ez egy különálló diszk. (Egy kis kitérő: az afpd szereti ha a megosztás alatt lévő mount point opciói között szerepel a user_xatrr bejegyzés. Esetemben ez így fest: /dev/sdb1 /TIME_MACHINE ext4 defaults,user_xattr,acl 0 0). Akkor sincs tragédia ha nem használjuk, ebben az esetben minden extended attribútumot a .Appledouble mappa alatti állományokba fog írkálni.

az idézőjelek között TimeMachine a megosztás neve.

a cnidscheme:dbd a használandó cnid backendet jelöli. Nem próbáltam, de olvastam egy-két helyen hogy a cdb sebesebb bír lenni, de nem bírtam működésre bírni. dbd-vel simán megy.

options, ami fontos belőle:

• noadouble: ne használja a .AppleDouble fájlokat, csak ha nagyon muszály.
• upriv: a létreövő fájlok jogosultságait adhatjuk meg.
• tm: time machine support
• dperm: a mappák jogosultsága. fperm: a fájlok jogosultsága. (Ha megegyezik, mint itt, akkor lehet simán perm: is).
• ea:sys|ad: az extended attribútumokat elsősorban a fájlrendszerben próbálja tárolni, ha nem megy, akkor jöhet a .AppleDouble megoldás

ha megvan, jöhet egy netatalk újraindítás:

/etc/init.d/netatalk restart

majd kürtöljük világgá hogy van ilyen szolgáltatásunk:

sudo apt-get install avahi-daemon
sudo apt-get install libnss-mdns

és szerkesszük meg a /etc/nsswitch.conf fájlt.

Keressük meg benne ezt a sort:

hosts: files mdns4_minimal [NOTFOUND=return] dns mdns4

és írjuk a végére az mdns bejegyzést.

Hozzunk létre egy /etc/avahi/services/afpd.service nevű fájlt az alábbi tartalommal:

<?xml version=”1.0″ standalone=’no’?><!–*-nxml-*–>
<!DOCTYPE service-group SYSTEM “avahi-service.dtd”>
<service-group>
<name replace-wildcards=”yes”>%h</name>
<service>
<type>_afpovertcp._tcp</type>
<port>548</port>
</service>
<service>
<type>_device-info._tcp</type>
<port>0</port>
<txt-record>model=Xserve</txt-record>
</service>
</service-group>

és indítsuk újra a szolgáltatást:

/etc/init.d/avahi-daemon restart

Kliens oldali varázslat:

Beszéljuk rá a Time Machine-t hogy nem támogatott diszkeket is hagyjon kiválasztani. Ehhez egy terminal-ra lesz szükségünk (Applications/Utilities), amibe az alábbi parancsot kell begépelni (másolni):

defaults write com.apple.systempreferences TMShowUnsupportedNetworkVolumes 1

Első alkalommal fel kell mountolnunk a backup diszket, ehhez egy finder ablakra lesz szükségünk. Ha a Bonjour jól dolgozik, akkor a bal oldali oldalsávban már ott fog vigyorogni a szerverünk, szimpatikus Xserve ikonnal. Ha nem, akkor a go->connect to server kell nekünk. Az eléréi úthoz írjuk be az alábbiakat: afp://szerver.ip/ majd csatlakozzunk.

Kapcsolódás AFP szerverhez

Ha minden jól megy, kérni fog egy felhasználót és egy jelszót. Itt a debian / ubuntu szerveren érvényes hitelesítő adatainkat adjuk meg, ha egynél több megosztásunk van, akkor pedig válasszuk ki a TimeMachine megosztást.

Válasszuk ki a TimeMachine megosztást!

majd a system preferences-ben válasszuk ki a Time Machine beállításait, és jelöljük ki a frissen létrehozott mentés lemezt.

Figyeljünk oda, ész nélkül fel fog sorolni minden hálózati meghajtót, de ettől függetlenül nem hajlandó bárhova menteni.

Biztonsági mentés kötet kiválasztás

és ha mindent jól csináltunk, akkor boldogan menteni fog. Az első mentés _nagyon_ sokáig is eltarthat, nálam draft n-es hálón 75 gigát vagy nyolc órán keresztül szenvedett át, egy ethernet kábel tehát csodákra képes.

A leírás kb 80-90%-a ebből a postból származik, így megérdemel egy viszontlinket: http://www.kremalicious.com/2008/06/ubuntu-as-mac-file-server-and-time-machine-volume/

Remélem hasznát veszitek a leírásnak. Ha valami nem stimmel, örömmel várom a kommenteket, nekem már sikerült végigverekednem magam ezen a (kicsit rögös) úton, talán segíteni is tudok.

A megjelenő ablakban a bal oldali lista alján található “+” gomb segítségével adjunk hozzá egy új kapcsolatot.

A + gombra kattintva új kapcsolatot hozunk létre

A kapcsolat típusa legyen “VPN”, a VPN típusa a kapcsolat típusától függően választandó, IPSEC, VAGY PPTP, neve pedig tetszőlegesen megválasztható.

VPN kapcsolat létrehozása

A kapcsolat létrejötte után megadhatóak annak paraméterei:

VPN paraméterek megadása

A “Configuration” menü maradhat üresen, a “Server Address” menüpontba a távoli szerver IP címét vagy host nevét adjuk meg, az “Account Name” mezőbe pedig felhasználónevünket írjuk!

Az “Encryption” választómezőben a kapcsolat paramétereitől függően “Automatic”, “Maximum”, vagy “None” választható.

Az “Authentication Settings” gomb megnyomásával az azonosítás módja választható meg: Jelszó, RSA token, Kulcsfájl (Certificate), Kerberos azonosítás, vagy CryptoCard.

VPN hitelesítési beállítások

A Connect gomb megnyomásával a kapcsolat azonnal felépíthető, a “Show VPN status in Menu bar” kapcsoló bekapcsolásával pedig a menüsorra lehet VPN státusz ikont varázsolni, amivel a kapcsolatok gyorsan a “System Preferences” megnyitása nélkül menedzselhetőek.

Arra, amire kitalálták, tökéletesen megfelelő. Csak leütjük az F12 billentyűt (vagy a képernyő megfelelő sarkába vonszoljuk az egeret), és máris hasznos minialkalmazások hada lepi el a képernyőnket.

Abban az esetben, ha Macunk nincs bővében a az életető memóriának, mégis célszerű lehet megszabadulni a dashboard-tól. A minialkalmazások akkor is foglalják a memóriát, ha éppen nem látjuk őket, és a dashboard is a memóriában csücsül.

A kikapcsolásukhoz indítsunk el egy terminal-t (Applications/utilities), és adjuk ki az alábbi parancsot (Normál user-ként):

defaults write com.apple.dashboard mcx-disabled -boolean YES

A parancs hatására a dashboard a következő induláskor már nem fog futni. Ahhoz, hogy azonnal megszabaduljunk tőle, a dock újraindítására van szükség, ezt pedig megtehetjük az alábbi paranccsal (kicsit dúrva, de hat…):

killall Dock

Ha újra szeretnénk a Dashboard-ot használni, a

defaults write com.apple.dashboard mcx-disabled -boolean NO
killall Dock

parancs párossal újra élvezhetjük a minialkalmazásokkal tarkított desktopunkat…

A root felhasználó az UNIX jellegű rendszerekben az “Isten”, a korlátozások nélküli, bármire képes felhasználó. A bármire képes, itt szó szerint bármire képes… Kárt is tud tenni, és itt nincs meg a windowsos jó tündér (Biztos benne, hogy meg akarja nyomni a biztos benne gombot?). Ha törölni akarunk, töröl. Elhiszi hogy mi jobban tudjuk – akkor is ha nem.

Szóval, hogy kerítsük elő ezt a felhasználót? Az esetek többségében semmi szükség rá (de azért megmutatom, hogyan kell életre bírni)!

Rendelkezésünkre áll a sudo parancs, amely a paraméterként kapott parancsot rendszergazdai jogosultságokkal hajtja végre, és cserébe csak a saját jelszavunk érdekli.

Például, a 

sudo nano /etc/hostconfig

a nano /etc/hostconfig parancsot fogja rendszergazda módban végrehajtani (máshogy nem lenne jogosultságunk elmenteni a változtatásokat), és az aktuálisan bejelentkezett felhasználó jelszavát kell beírni neki. Természetesen a megemelt jogosultsági szint csak az adott munkafolyamatra (parancsra) érvényes, minden már korábban elindított, illetve sudo parancs használata nélkül kiadott parancsra az átlagos felhasználói jogosultságok az érvényesek.

Lehetőségünk van arra, hogy egy konzolt rendszergazdai módba helyezzünk, ehhez a 

sudo -s

és a saját jelszavunk megadása szükséges. Sikeres alkalmazása esetén visszakapjuk a parancsértelmező promtját, és kilépésig (vagy exit parancsig) minden parancsunk rendszergazda módban fog végrehajtódni.

A root felhasznákó engedélyezése

a legegyszerűbb mód a

sudo passwd root

parancs használata, amellyel beállíthatunk egy új jelszót a root felhasználónak, amellyel aztán be tudunk jelentkezni.

Konzolról a

su

parancs segítségével válthatunk rendszergazda módba.

Alapjában véve kicsit allergiás vagyok az OSX alapértelmezett magyar billentyűkosztására, ezért készítettem sajátot. Az aktiváláskor szembesültem a problémáva, hogy az International / Input menu alatt az alapértelmezett (telepítéskor kiválasztott) billentyűzetkiosztás picit szürke, és nem tudom rávenni a szent operációs rendszert, hogy felejtse el.

Megoldásnak azt találtam, hogy ha újrafuttatjuk az első bejelentkezéskor lefutó alkalmazást, lehetőségünk nyílik bármilyen más (akár rendeszerrel szállított, akár általunk kreált) billentyűzetkiosztást választani, amelyet egy újraindítás után birtokba is vehetünk.

A Setup Assistant futtatásához indítsunk egy terminál alkalmazást (Applications / utilities) és gépeljük be a következő parancsot:

sudo /System/Library/CoreServices/Setup\ Assistant.app/Contents/MacOS/Setup\ Assistant

Ha OSX-ünk hirtelen instabillá válik, gyakorivá válnak a fagyások, esetleg adataink minden különösebb előjel nélkül megsérülnek, használhatatlanná válnak, célszerű első körben a memóriahibára is gyanakodni, és tesztelni.

x86-os gép alatt ugye rendelkezésünkre áll a jó öreg, sokat bizonyított Memtest86, de mit használhatunk OSX alatt? Az UNIX-os memtest rendelkezésünkre áll.

Találtam egy telepítőcsomagot, mellyel egyszerűen telepíthetjük az alkalmazást: letöltés.

A telepítés után indítsuk újra az operációs rendszert, indítás közben tartsuk lenyomva a Command + S billentyűkombinációkat (Mac boot billentyűkombinációk) a single mód eléréséhez.

A megjelenő promt után írjuk be a következő parancsot:

memtest all 2

és várjuk meg a program befejeződését.

A memória állapotáról a kapott diagnosztikai üzenetekből téjákozódhatunk.

És a Credits: Ezt a leírást itt találtam (http://www.command-tab.com/2008/01/11/how-to-test-ram-under-mac-os-x/)

Letöltöttem Beszereztem egy Mac OSX 10.5.4 (Leopard) telepítő DVD-t. A célkészülék egy PoweMac G4 (Quicksilver) 867mHz.

Tekintve, hogy a letöltött DMG 7.1Gbyte, a gépemben lévő Pioneer DVD-RW névre hallgató drive pedig még csak köszönő viszonyban sincs a Dual layer DVD diszkekkel, némi trükközést igényel a projekt, de egyáltalán nem megoldhatatlan.

A megoldás az, hogy a dmg tartalmát kiírjuk egy partícióra, és onnan bootolunk.

Ehhez a művelethez szükséged lesz egy kb 8Gbyte-os üres partícióra, hasonló nagy pendrive-ra, USB-s merevlemezre, vagy ipod-ra.

Figyelem! Ha a kiválasztott partíción van bármilyen adat, mentsük le azt, mert a műveket minden adatot töröl!

Ha külsö eszközt használunk, csatlakoztassuk a számítóhéphez (ha nem akkor meg úgyis benne van), majd indítsuk el a Disk utilty segédprogramot. (Applications -> Utilities), majd válasszuk ki azt a lemezt, amire a telepítési állományokat el kívánjuk helyezni.

Ha a lemezen még nincs partíció, készítsük el a megfelelő méretű partíciót. (Inteles gép esetén válaszuk a partíciós tábla típusának a GUID típust, PowerPC esetében pedig az Apple partition map-et).

Ha a partíció kész van, a bal oldalon kattintsunk rá (Ne a diszkre, hanem az alatta lévő, kicsit behúzva található partícióra!), és válaszuk a Restore opciót.

A Restore ablakban, az image fájl mezőben tallózzuk ki (vagy dobjuk bele) a Leopard telepítő DMG-jét, a Destination mezőbe pedig húzzuk bele a partíciót. Kapcsoljuk be az Erase Destination kapcsolót, majd kattintsunk a restore gomra.

A másoláshoz kb. 10 percre van szükség, és szükség lesz rá, hogy jelszavunkkal azonosítsuk magunkat.

Miután a Restore folyamat befejeződött, indítsuk el a System Preferences alkalmazást, és válasszuk ki a "Startup Volume" szekciót. Ha a frissen létrehozott partíciónk megjelenik a listában, válasszuk ki, és kattintsunk a "Restart" gomra.

Ha a Frissen létrehozott telepítő partíció nem jelenik meg a listában, indítsuk újra az OSX-et, és az indulás kezdetén tartsuk lenyomva az option gombot (Mac boot billentyűkombinációk) amíg az indító menü meg nem jelenik, itt már kiválaszthatjuk a partíciónkat, és megkezdhetjük a telepítést.

• Az első és legfontosabb: A CD(DVD) az F12 billentyű lenyomásával nyitható, zárható.
• Single user mód (vigyázz, ez csak parancssor): Command + S
• Verbose mód (Nincs szürke képernyő almával, van viszont fekete képernyőn fehér rendszerüzenet halom): Command + V
• OSX indítás kényszerítése: X
• CD(DVD) romról való indítás: C
• Hálózatról indítás: N
• Firewire target disk módban indítás: T

Az Option + Command + Shift + Delete kombinációval rávehetjük a Macünket arra, hogy az elsődleges boot meghajtót figyelmen kívül hagyja, és próbálkozzon más bootolási lehetőségekkel (pl.: CD-rom, vagy külső meghajtó)

Ha a bootolási folyamat közben lenyomva tartjuk a SHIFT billentyűt, letilthatjuk (az adott indítás erejéig) a bejelentkezéskor lefutó elemeket, és a nem nélkülözhetetlen kernel modulokat.) Tuladjonképpen ez felel meg a windowsok csökkentett módjának.

Boot menü: Bekapcsolás után tartsuk lenyomva az Option gombot addig, amíg az indítási menü meg nem jelenik.

Cd-rom kiadása: Bekapcsolás után azonnal nyomjuk le az egér gombját (többgombos egereseknek: A bal gombját).

CD-rom kiadása boot menüben: nyomjuk le a Command + . (pont) billentyűket!